| auction house |
Laskai Osvát Antique Bookshop |
| date of auction |
d-m-Y H:i |
| title of auction |
29. könyvárverés | Jogtörténet, politika, történelem |
| date of exhibition |
not given |
| auction contact |
+36 33 313-060 | laskaiantikvarium@gmail.com | https://www.laskaiantikvarium.hu/ |
| link of auction |
https://axioart.com/aukcio/2018-09-29/29-konyvarveres-06 |
488. item
NAGY IMRE: Viharos emberöltő
Dedikált ("Dr. Veér Andrásnak ! Szeretettel, barátsággal egy megértő barátnak 2002. szept. 16. Vészi János" szerkesztő, lektor és "Barátsággal Nagy Erzsébet" , a felelős kiadó, a mártírhalált halt miniszterelnök lánya által az időközben elhunyt neves pszichiáter-könyvgyűjtőnek dedikált példány.)
Bp. 2002. Nagy Imre Alapítvány. 183 p.
Nagy Imre (Kaposvár, 1896 - Bp., 1958) kommunista politikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. 1953 és 1955 között valamint az 1956-os forradalom alatt a Minisztertanács elnöke. A forradalomban betöltött szerepéért egy kirakatper során halálra ítélték és kivégezték. 1914-ben szerzett lakatossegédi oklevelet, majd Dr. Szücs Rezső ügyvédhez szegődött irodai alkalmazottként. 1916-ban orosz hadifogságba került, ahol nekifogott az orosz nyelv tanulásának, s templomba is járt. 1918 márciusában tagja lett a Vörös Gárdának, majd ugyanezen év júniusában Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista (Szociáldemokrata) Pártjába is belépett. Egyes történészek feltételezték, hogy Nagy Imre részt vett II. Miklós orosz cár kivégzésében. 1918 szeptemberében a Csehszlovák Légió fogságába került. Nemsokára megszökött. 1920-1921-ben Irkutszkban tevékenykedett pártmunkásként. 1920 május 10-én belépett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba. 1921 májusában egy hónapos csekista kiképzésen vett részt, majd ezt követően hazatért Kaposvárra. 1922-től 1927-ig tisztviselő volt az Első Magyar Általános Biztosító Társaság kaposvári fiókjánál. 1922-től 1925-ig a kaposvári szociáldemokrata pártszervezetnek volt aktivistája, 1924-ben pedig titkára. Belépett az MSZDP-be, ahol mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott, majd a párt Somogy megyei titkára lett. 1925 május 17-én kizárták a pártból, mert 1924 áprilisában éles vitába került Peyer Károllyal és Szeder Ferenccel. 1925 nyarán belépett az akkor alakult, jórészt kommunista befolyás alatt álló Magyarországi Szocialista Munkáspártba, ahol elsősorban a földművelésüggyel foglalkozott. 1926-27-ben vezetője volt a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (Vági-párt) kaposvári szervezetének. 1921 elejétől 1927-ig megszakításokkal mintegy 3 évet töltött börtönben politikai okok miatt. 1927 február 27-én, az MSZMP betiltása után újra letartóztatták, kommunista szervezkedés gyanújával. Két hónap elteltével szabadlábra került. Innentől fogva számos tanulmányt és cikkeket írt a kommunista pártsajtó részére, melyek a magyar mezőgazdaság és parasztság helyzetét taglalták. 1928 márciusában Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal is visszatért Magyarországra. Budapesten illegalitásban vezette a KMP "falusi osztályá"-t. Szeptembertől a Magyarországi Szocialista Munkáspárt Parasztok Lapja című újságját szerkesztette. Ebben az időszakban készült el A magyar mezőgazdaság fejlődési tendenciái c. nagyobb terjedelmű tanulmánya is. 1930 február-márciusában jelen volt a KMP II. kongresszusán a Moszkva melletti Aprelevkában, mint küldött. A kongresszuson élesen bírálták, mivel jobboldali, szociáldemokrata jellegű elhajlást mutatott, ezért önkritikát gyakorolt. 1930 március 16-án, kérésének megfelelően, a KMP KB engedélyezte számára, hogy továbbra is a Szovjetunióban tartózkodhasson, egészen 1944 novemberéig élt itt. 1930 áprilisától 1936 februárjáig a Komintern háttérintézményeként működő moszkvai Nemzetközi Agrárintézetnél (a Kommunista Internacionálé háttérintézménye) dolgozott, mint tudományos munkatárs. Ezzel egyidejűleg 1931-32-ben vezetőségi tagja volt a Nemzetközi Lenin Iskola (a Komintern káderképzője) magyar szektorának. 1936 január 8-án Kun Béla feljelentése alapján kizárták a pártból. 1939 február 3-án megrovással ugyan, de visszavették a pártba. 1940 februárja és 1944 között munkát vállalt a moszkvai Össz-szövetségi Rádióbizottság magyar nyelvű adásának szerkesztőségénél (néha a moszkvai Kossuth rádiónak is szokták nevezni). 1944 szeptemberében kidolgozta az MKP magyarországi általános földreform tervét, október 27-én Szegedre utazott Gerő Ernővel, Révai Józseffel és Vas Zoltánnal, és nekiláttak a kommunista párt szervezésének. November 7-én a Központi Vezetőség (röviden KV) tagja lett, majd részt vett a Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon. November 29-én a szovjet külügyminisztérium egyik feljegyzése Nagy Imrét már a magyar területen megalakítandó kormány, avagy "felszabadító bizottság" tagjaként említi. 1944 december 1 és 5. között Ő is jelen volt a Kremlben a Dimitrovval, Molotovval és Sztálinnal folytatott megbeszéléseken, melynek során a Debrecenben alakítandó ideiglenes magyar kormány politikájának irányvonalát, valamint személyi összetételét véglegesítették. 1944 december 22-én a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés földművelésügyi miniszterévé nevezték ki (1945 november 4-ig viselte e tisztet), s az ideiglenes kormány tagja lett. 1945 március 17-én a kormány elé terjesztette a földosztásról szóló 600/1945. számú miniszteri rendelettervezetet. A Minisztertanács egyhangúlag elfogadta az előterjesztést. A földek kiosztása hivatalosan 1945 március 29-én kezdődött meg Pusztaszeren, a Pallavicini-birtokon. 1945 május 25-én felvették az MKP Politikai Bizottságába. 1945 nyarától az államfői funkciót ideiglenesen gyakorló Nemzeti Főtanács és a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja. 1945 november 17-től belügyminiszter 1946 március 18-ig. 1946 április 23-án az MDP KV Titkárságának mezőgazdaságért felelős tagjává nevezték ki. 1947 szeptember 16-án az országgyűlés elnökévé választották. Ezt a posztot 1949 júniusáig töltötte be. 1948 június 14-én a Magyar Dolgozók Pártja KV, 15-én pedig a PB tagja lett. 1948 szeptember 15-én kinevezték a Közgazdaság-tudományi Egyetem professzorává, az agrárpolitikai tanszék vezetőjének. Az 1949 szeptember 2-i MDP KV ülésen "opportunista, szövetkezetesítés elleni nézetei miatt" kizárták a Politikai Bizottságból. 1950 december 1-jén mint élelmezési miniszter (a kötelező beszolgáltatás legfőbb irányítója volt), újra a Politikai Bizottság tagja lett. 1951 március 2-án az MDP II. kongresszusa után a KV újfent a PB, s egyidejűleg a Titkárság tagjai közé választotta. 1952. november 14-én megkapta miniszterelnök-helyettesi és begyűjtési miniszteri kinevezését az országgyűléstől. 1953-ban, Sztálin halála után Nagy Imre szenvedélyes beszédben méltatta a szovjet diktátort, és felszólította az országgyűlést Sztálin emlékének törvénybe iktatására. Július 4-én miniszterelnökké nevezték ki. Feloszlatta az internálótáborokat, feloldotta a kitelepítéséket, az élelmiszerek árát a kormánya jelentősen csökkentette, eltörölte a rendőrbíráskodás intézményé. Az országgyűlés 1955. április 18-án felmentette kormányfői pozíciójából. Köteles volt lemondani mind országgyűlési képviselői mandátumáról, mind népfront elnökségi tagságáról, megfosztották akadémiai tagságától és egyetemi katedrájától is. December 3-án az MDP KEB kizárta az soraiból, mivel mert "frakciós tevékenységet" folytatott, a párt politikájával nem értett egyet és a marxizmus-leninizmustól eltérő nézetei voltak. 1956 október 13-án visszavették a pártba, egyidejűleg visszakapta akadémiai tagságát, október 18-án egyetemi katedráját, október 24-én pedig a forradalmárok követelésére újra magyar miniszterelnök lett. Október 28-ai rádióbeszéde során bejelentette, hogy a kormány a történteket nemzeti demokratikus mozgalomként értékeli, elfogadja a felkelők követeléseinek egy részét, kivonják a szovjet csapatokat Budapestről. Egyértelműen állást foglalt a forradalom és a többpártrendszer bevezetése mellett, és a spontán alakult forradalmi bizottságok támogatását kérte. Bejelentette az ÁVH feloszlatását, a beszolgáltatás eltörlését. Jóváhagyta a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megalakulását, amely a honvédség, valamint a rendőrség és a nemzetőrségbe szervezett felkelők részvételével tartotta fenn a rendet. Október 31-étől az MDP utódjaként megalakuló MSZMP ideiglenes Intéző Bizottságának tagjaként a Kossuth téren tartott beszédet, amelyben bejelentette: Magyarország a Varsói Szerződésből eredő kötelmek felmondásáról kapcsolatos tárgyalásokat megkezdi. Az események előrehaladtával többször átalakította kormányát. November 1-jétől a kormányfői tisztség mellett ő töltötte be a külügyminiszterit is. Ugyanezen a napon kormánya bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, és semlegesnek nyilvánította az országot, melyhez kérte az ENSZ és a négy nagyhatalom elismerését. November 3-án megalakult a Harmadik Nagy Imre-kormány. A Parlamentben kezdetét vették a tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról. November 4-én hajnalban drámai hangú rádióbeszédben jelentette be a második szovjet beavatkozást. Ezt követően legközelebbi híveivel együtt (közöttük többségben voltak az MSZMP Intéző Bizottságának tagjai) a jugoszláv követségen kért menedékjogot. November 22-én a Nagy Imre és társai lemondtak a menedékjogukról és bízva a magyar kormány által tett bántatlansági ígéretben, a jugoszláv követség épületét elhagyták. A megszálló szovjet csapatok - megszegve a jugoszlávokkal történt megállapodást - azonnal őrizetbe vették őket. 1956. november 23-án társaival és családjával együtt Romániába deportálták, ahol a Snagovi-tó partján tartották fogva őket, háziőrizetben. Nagy Imre itt feljegyzéseket írt a forradalomról, valamint saját politikájáról. ("Gondolatok, emlékezések" című politikai végrendelete 2006-ban a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg.) Többszöri felszólítás és erős politikai nyomás ellenére sem volt hajlandó aláírni a lemondását és elismerni Kádár János kormányát. A Belügyminisztérium 1957. augusztus 10-én készítette el a Nagy Imre-per vádiratát. Augusztus 26-án Moszkvában Biszku Béla belügyminiszter egyeztette a vádiratot és az ítéleteket Andropovval, az SZKP KB osztályvezetőjével és más szovjet vezetőkkel. 1958. február 5-én vette kezdetét a titkos per, melyet a katonai bíróság Fő utcai tárgyalótermében tartottak. Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa (melyet Vida Ferenc vezetett) halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte.
Nagy Erzsébet (Kaposvár, 1927 - Bp., 2008) újságíró, műfordító. Hároméves korától a Szovjetunióban élt családjával, több éven keresztül szibériai kitelepítettként. 1945-ben tért haza családjával. A Külügyminisztériumban, később a Földművelésügyi Minisztériumban kapott állást, majd a Kulturális Kapcsolatok Intézetében dolgozott. 1952-55 között a Vengrija-Hungary című orosz nyelvű havilapot szerkesztette, innen politikai okok miatt eltávolították, ezután az Akadémiai Kiadónál vállalt munkát. 1956. november 4-én Ő is Jugoszlávia budapesti nagykövetségén kapott menedékjogot. Innen november 22-én innen kicsalták és Romániába deportálták: Snagovba, Piteştibe, majd Călimăneştibe került. 1958-ban térhetett vissza Budapestre. A Kádár-rendszerben munkahelyeit, tevékenységét szigorúan felügyelték. 1982-ben Vészi János (1927-2003) újságíróhoz és pedagógiai íróhoz ment feleségül. 1983-1991 között a Hungarian Digest Revue de Hongrie c. angol és francia nyelvű folyóirat egyik szerkesztőjeként dolgozott. A rendszerváltás után tevékenyen részt vett a politikai közéletben. 1988-tól egyik megalapítója és vezetője lett a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak, ennek vezetéséről 1992-ben mondott le a TIB jobbratolódása miatt. A Nagy Imre Alapítványt 1989-ben hozta létre férjével, Vészi Jánossal. Sokat tett mind külföldön, mind hazánkban az 1956-os forradalom és szabadságharc elismertetéséért, és Nagy Imre miniszterelnöknek és mártírtársainak rehabilitációjáért, végtisztességük megadásáért és megbecsülésükért. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült.
Kiadói, aranyozott velúrkötésben, illusztrált védőborítóval. 355 mm.
VÉTELI MEGBÍZÁST ADOK
